mikrohullamu-suto_pic1

Miért forradalmi a mikrohullámú sütő?

Mit nyújt a mikrohullámú sütő?

Kellett már valaha mikrohullámú sütő nélkül lenned? Pár napig vagy hetekig? Ez a praktikus szerkezet szinte észrevétlenül lett az életünk igencsak szerves része. Van, aki a bögre víz melegítésétől a mirelit kifagyasztásán át akár egyszerűbb receptek elkészítéséig is a mikrót választja. Na de mit tud a mikrohullámú sütő, amit egy egyszerű tűzhely nem?

A mikrohullámú sütő története

Ahogy sok technikai újítás, a mikrohullámú sütő eredeti ötlete is a haditechnikához kötődik. Jobban mondva Percy Spancer nevéhez, aki a mikrohullámokhoz is kapcsolódó kutatásokat végzett 1946-ban. Alapvetően radaralkatrészek kifejlesztésén fáradozott, amikor véletlenül feltűnt neki, hogy a mikrohullámú sugárzás akár az ételek felmelegítésére is alkalmas. Az anekdota úgy szól, hogy kísérletei közben a sugárzott területen volt a szendvicse is. Mire befejezte a munkát és nekiállt volna a jól megérdemelt uzsonnának, azt vette észre, hogy a szendvics forró. Tekintve, hogy a penicillint állítólag egy hetekre ottfelejtett szendvicsben nőtt penészgombák fedezték fel, elmondhatjuk, hogy ezek a tudósok folyton elölhagyják a kajájukat. De a forró szendó lett végül a mikrohullámú sütő kifejlesztéséhez szükséges kutatások alapja.

mikrohullamu-suto_pic2

Hogyan működik a mikrohullámú sütő?

Azt tudjuk, hogy a mikrohullámú sütő másképp melegít, sőt, az élelmesebbje rá is vághatja, hogy mikrohullámokkal melegít. Na de mit is jelent ez? A hőátadás nem külső hőforrásból történik, mint egy meleg fűtőszál vagy gázláng. A mikrohullámok az ételt felépítő molekulákat rezegtetik meg, és ezek izgő mozgása az, ami végül felmelegíti az ételt. Kvázi a molekulák súrlódása az, amitől melegedés indul be, hasonlóan – bár csak nagyon távolról hasonlóan – ahhoz, amikor vacogni kezdesz, meg dörzsölöd a tenyered, hogy melegen tartsd magad.

Ezért ne tegyél fémet a mikrohullámú sütőbe!

A működéssel kapcsolatos az is, hogy fémet miért tilos a mikrohullámú sütő belsejébe tenni. Illetve betenni beteheted – mondaná a programozó – de a programot már ne indíts el! A fém ugyanis, köszöni szépen, nem kér mikrohullámot és visszaveri azokat. Ez egyébként nem minden körülmények közt hátrány, mert a mikrohullámú sütő készülék háza is fémből van, pont azért, hogy benntartsa a mikrohullámokat és ne süljön le az arcunk – mi is tele vagyunk molekulákkal, akik zizegni kezdenének a mikrohullámoktól.

Nos, ha a fémházas mikrohullámú sütőbe mégiscsak fémet tennénk, az visszaverné a kibocsátott hullámokat. Na és? Hát a probléma csak az, hogy ebből nem lesz egy békés oda vissza ping-pong meccs a fémfal és a fémtárgy között. A visszavert hullámok előbb utóbb eljutnak a mikrohullámú sütőt működtető magnetronba, ami ettől szépen tönkremegy. Ezt nem akarjuk. Ráadásul a buli-hangulatban fékeveszetten nyargalászó hullámok hatására elektromos feszültség is keletkezik, ami szikrázáshoz, olvadáshoz biztosan vezet, de bizony akár elektromos tüzet is okozhat. Szóval ne tegyél fémet a mikrohullámú sütőbe, mert ad egy tönkreteszi a készüléket, ad 2 tüzet okozhat.

Hasonló a helyzet amúgy a legtöbb papírral is – kivétel például a pattogatott kukoricás zacskók speciális anyaga – a felületükön hirtelen olyan táncba kezdenek a részecskék, hogy onnan már beljebb nem jut a hullám és visszaverődik.

A mikrohullámú sütő előnyei

Ugyan a mikrohullámú sütőt sokan csak melegítésre használják, de a név nem véletlen: ez egy sütő. Szükség esetén akár kiválthatja a sütőt magát. No, de kezdjük a legelején. A mikrohullámú sütő egyik nagy előnye, ám olykor egyben hátránya is, hogy nem kell és nem is lehet az ételhez nyúlkálni a mikró működése közben. Ez azt jelenti, hogyha 15 percen át olvasztasz egy csirkét, bátran csinálhatsz közben mást. Ám, ha betettél egy kis tejet, nagyon résen kell lenned, hogy ki ne fusson, mert már csak a kihabzó folyadékot fogod észlelni.

Sok esetben érdemes lefedni az ételeket, sok helyen kapni erre a célra kialakított műanyag fedőket. H ugyanis túl magas hőfokon melegítünk, a külső réteg jóval melegebb lehet, mint a belső, és alkalmasint kiszáradhat, megpörkölődhet. Ki ne járt volna úgy, hogy a mikrohullámú sütőbe tett étel belseje hideg, kívül meg már megégett. Rossz reakció ilyenkor felcsűrni a legmagasabb fokozatra a teljesítményt, ettől nem fog gyorsabban az étel mélyére hatolni a hullám, de a külseje könnyebben megég. Sokkal jobb, ha lefedjük, így egy sokkal egyenletesebb párolódást is kapunk, védjük a közvetlen égéstől, és bátrabban használhatjuk a magasabb hőfokokat.

mikrohullamu-suto_pic3

A mikrohullámú sütő emellett kimondottan kompakt kis gép. Sokkal kisebb helyen elfér, mint egy sütő és bizonyos szinten akár egy tűzhelyet is kivált. Persze nem tudsz benne olyasmit készíteni, amit kavargatni kéne, de ha egy kempingről van szó, számos funkciót elláthatsz egyetlen mikrohullámú sütő segítségével.

Mikrohullámú sütő receptek

Vannak ugyan megkötések, de igazán fincsi mikrós recepteket próbálhattok ki, ha kedvetek úgy tartja! Gyakorlatilag azok az ételek, amiket csak rétegezel és lefedve hőkezelsz, mehetnek akár a mikrohullámú sütőbe is!

Posts created 19

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top