kutyafekhely_pic6

A kutyafekhely fontossága

Miért hasznos a kutyafekhely?

A kiskedvencek tartása egy meglehetősen hálás dolog. Nem csupán csak odakint az udvaron tudunk állatokat tartani, hanem vannak olyanok, akik számára fontos, hogy kedvencük élvezhesse az otthon melegét. Nos, mi is egy ilyen család vagyunk.

Mikor Suzie hozzánk került, nagyon boldogok voltunk. Ő egy pici spániel, elképesztően szép és puha szőrrel, amit a férjemmel együtt felváltva szoktunk lelkesen fésülgetni. Hamar belopta magát a szívünkbe és megszerettük őt. Azonban a férjem semmiképpen sem akarta, hogy Suzie az ágyban aludjon, így egyik nap előállt őfelsége számára a kutyafekhely.
Én elsőre nem örültem ennek a felvetésnek, ugyanis mindig azt szerettem volna, ha a saját kiskedvencem velem aludna egy helyen. De, még nem szobatiszta, a kedvesem pedig reggelente korán kel és attól félt, hogy milyen lesz majd megszoknia Suzienak ezt, hiszen a kutyusok is olyanok valamilyen szinten, akár csak a gyerekek. Ezt nem vitathattam, így beleegyeztem a kutyafekhely megvásárlásába.
A másik indok, amit felhozott a férjem, az bizony a kutya szőrének a hullása volt, elvégre hiába visszük kozmetikushoz Suziet és ápolgatjuk mi is a lehető legmegfelelőbb módon, mégis hullik a szőre. A bútoraink nagyja már tapasztalta is, milyen, ha hozzátapad az elhullatott szőr. Emiatt nem szerette volna azt a kedvesem, ha az ágyunk is tele lett volna Suzie szőrével.

kutyafekhely_pic5

Kutyafekhely kutya szemmel

A megfelelő kutyafekhely kiválasztása azonban nem bizonyult könnyű küldetésnek, elvégre nem volt a méret sem mindegy, mivel Suzie még kölyök, de azért nagyobbacska lesz még a későbbiekben. Illetve a pihe – puha párnákat sokkal érdekesebbnek tudja találni, mint például egy kifejezetten számára szóló kutyafekhelyet.
Mielőtt még megvettük volna neki a kutyafekhelyet, egy kis szőnyeget terítettünk le neki az ágyra, kutyafekhely néven. Azt viszont Suzie nem igazán szerette és rá sem akart feküdni, ellenben, hogy ha lepottyant az ágyról egy párna, mindenképpen birtokba akarta venni.
Emiatt biztosak lettünk abban, hogy nem akármilyen kutyafekhelyre lesz szüksége, hanem lehetőleg egy nagyon kényelmes, puha és kellőképpen terebélyesre, ha megnőne, ne kelljen újat vennünk majd. Nos, igyekeztünk megtalálni a megfelelő kutyafekhelyet. Első körben, körbe is kérdeztem a barátaimnál, akik korábban már tartottak állatot, hogy mégis mit javasolnának egy kezdő kutya gazdinak, a jövőre nézve és a kisállat kényelmét tekintve. Engem kifejezetten meglepett, hogy többük számára teljesen rendben volt az is, hogy nagyobb testű kedvencüknek megengedjék, hogy az ágyban feküdhessen. Az én férjem biztosan kifutna a világból, ha közénk feküdne a hatalmas farkaskutyánk!

Kutyafekhely a gazdi szempontjai alapján

A legtöbben olyan kutyafekhely javaslatokkal álltak elő, mint pedig a csúszásgátló anyaggal ellátott alsó rétegű fekhely. Ezen fekhelyeknek az anyaga nem más, mint szövet, többnyire pedig plüssösek és ki vannak tömve, hogy biztosíthassák a kutya kényelmét, mint egy párna is tenné. Persze, az is kiemelkedően fontos szempont többek számára a kiválasztás pillanatában, hogy olyan anyagból készüljön el ez a fekhely, mely még mosógépben is mosható a könnyed tisztítás érdekében.
Az egyik barátom olyan kutyafekhellyel állt elő a kedvencének, melynek színe tökéletesen ment a nappalijuk színéhez. Náluk a kedvenc nem a hálószobában aludt, hanem privát helyet kapott a nappalijukban. Én szeretném, ha Suzie a hálószobában lenne velünk. Ott a falak színe kellemesen barna, így arra gondoltam, olyan plüssös ágyat válasszunk majd neki, mely illik a falainkhoz, ezzel is egységes és stílusos hatást keltve és persze Suzienak is örömet okozva. Hiszen, ő a legjobbat érdemli! A barna és a bézs szín pedig bárhová harmonikusan illeszkedik.

kutyafekhely_pic4

A kutyafekhely próbája

Végezetül, mikor hazavittük a kutyafekhelyét Suzienak, elsőre nagyon bizonytalannak tűnt. Körbe is szaglászta, elsőre kicsit vonakodott tőle, de végül hamar megkedvelte. Alacsony bejárata miatt könnyedén rá tudott mászni. Alján csúszásgátló noppok gondoskodnak a stabilitásról, fix tartásról, így ha néha rá akar ugrani, akkor sem csúszik el a mellesleg kissé csúszós parkettánkon Suzie a kutyafekhellyel együtt.
A mancslenyomat mintával díszített bézs ágy kellemesen illeszkedik ráadásul a hálószobánkhoz. Tökéletesen illett oda! A külső oldalát borító strukturált szövet nemcsak minőségi optikát kölcsönöz a csúszásmentes puha ágynak, melyet Suzie nagyon megszeretett, hanem extrém könnyen ápolhatóvá, erőssé és strapabíróvá is tette azt.

Néha persze szereti a kutyafekhely mellőzését alkalmazni a kis szőrmók és felmászik az ágyunkba, ha a férjem nem látja, de azt hiszem tökéletes kutyafekhely lett kiválasztva Suzie számára, ugyanis nagyon szereti és sokszor hatalmasakat szundizik rajta.

Posts created 19

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top